A család szellemisége
„Kedves Ágnes!
Ön mit kezd a gyermekével, szüleivel, ha azok nem kivánnak szellemileg haladni?
Leválik, mint sok más emberről, barátról, ismerősröl és otthagyja a családját a problémáikkal, nem segít, mint szülő, vagy gyermek?
Hol a határ a karmikus kötések és a felemelkedés diktálta átalakulás közt?
Köszönöm a válaszát.”
Kedves Levélíró!
Nem!
A személyekről nem válok le!
Nem hagyom ott a gyermekem, akkor sem, ha kiskorú és akkor sem, ha önálló felnőtt már.
A kiskorú gyermekemet nem hagyom egyedül a problémáival, azok megoldásában segítek neki, noha helyette NEM OLDOM MEG! Azonban nem kell egyet értenem a döntésével vagy a viselkedésével, ha az számomra sértő, vádaskodó, tiszteletlen.
Ezt nem is rejtem véka alá, mert az nem lenne önazonos és tiszteletteli önmagammal szemben.
A határaimat kijelölöm felé, miközben a szeretetemről továbbra is biztosítom.
Nem engedek meg részéről semmi olyat magammal szemben, ami az anyaságomat bármilyen tekintetben felülírná olyanná, aki nem vagyok és a támogató szándékaimat megkérdőjelezné. Ezt tisztáznám.
Azonban az ő igényét, így az ő határait is tisztelném, ha történetesen nem szeretne az én szellemiségemmel haladni.
Nem az Ön, nem az én tisztem eldönteni, ki halad szellemileg, ki másként. Ez sokszor igen alacsony érdekű nézőpontok szemlélete, véleménye és ítélkezése is, ami nem tesz jót a családi és partneri, sőt semmilyen kapcsolatoknak.
A családi béke és családi összhang ellen hat.
A kiskorú gyermekemet terelnem kell abba a mederbe, abba az irányba, ami számára önazonos, ami az ő egyedi képességét fejleszti és boldogságot ad a számára akkor is, ha ezt nem egyszer, de sokszor el kell mondanom, mielőtt lépek.
A felelősség ekkor még nálam van a választásait illetően. Felelős vagyok érte.
Fontos, hogy érezze, tudja, hogy nem hagyom magára, a személyét soha nem kérdőjelezem meg, bármi történik is, bízom benne. Nem kell félnie attól, hogy ő maga elutasított. A döntéseivel azonban nem kell egyetértenem csak azért, mert biztosítani akarom a szeretetemről.
Ez őszintétlenség.
Sokkal biztosabban érzi magát a gyerek, ha tudja, hol húzódnak meg az anyja (szülők) által kijelölt határok. Ennek egyik módja az anyai, szülői értékrendem pontos meghatározása, jelzése és újra meg újra történő megerősítése.
Bár tűnhet hiába valóságnak mindez olykor, de a gyerekemet nem hagyom ott a pácban a problémáival. Mindig létezik a minden érintett számára kedvező és emelő megoldás.
Azonban nem is erőltetem rá a véleményem és az akaratom. Ha nagyobb serdülő, más a hozzáállásom, mivel maga akar már dönteni. Csak akkor tartom tiszteletben a döntését, ha nem hoz visszahozhatatlan bajt önmaga és más számára.
Más a helyzet az önálló, felnőtt gyerekemmel. Neki is felajánlhatok segítséget, amikor bajban van, azonban akkor segítek csak neki, ha kéri. Tiszteletben tartom a választását. Azt a választását is tiszteletben tartom, ha nem akar szellemi úton emelkedni.
Az önálló, önellátó szüleimmel szintén ez lehet a legeredményesebb megoldás. Tisztelem a választásaikat és így fogadom el őket. A szellemi haladásukat rájuk bízom.
Magatehetetlen, önállótlan szüleimről már én döntök, hogyan tudom a gondozásukat biztosítani úgy, hogy önmagamat is figyelembe veszem és a szellemi utamat is járom.
Önmagamat mindvégig szeretettel figyelemmel kísérem a saját igényeim tiszteletben tartása tekintetében. Azokat a szándékaimat, amik örömöt, feltöltődést adnak, legyenek azok szellemi fejlődésemből fakadóak, kielégítem olyan társaság, partner választásával, olyan barátságok éltetésével, akik hasonló értékrenddel bíróak, érdeklődésük megegyezik az enyémmel és igyekszek velük tölteni minél több időt.
Az külön szerencse, ha a szüleim vagy a gyerekem is partnerek ebben, de nem kell, hogy így legyen. Akkor is lehetünk nagyon jó család!
Semmi baj nincs akkor sem, ha ők más útra léptek, mint én (vagy még nem látom át, hogy ugyanazon az úton jönnek).
A saját úton való, akár spirituális szellemiséggel történő haladás mindenkinek a magán ügye, abba nincs beleszólása senkinek. És nem is kell ráerőltetni senkire. Ez belülről fakadó igény és csak ekkor lesz gyümölcsöző, hatékony és emelő!
Bízzon bennük!
Lássa őket valóban magasabb szellemi nézőpontból – és fogadja el, ami van!
Tisztelettel és szeretettel,
Szabó Ágnes
