Miért fontosak az életünkben az önmagunkkal kapcsolatos mindennapi hála-ajándékok, mint az öngyógyítás, öntáplálás?
Mert ezek egyúttal a felnőttlétünk érettségi fokmérői, gondolkodásunknak, tetteinknek, egészséges életszemléletünknek a mutatói.
Egyúttal a felelősségvállalásunk lenyomatai mind önmagunkkal, mind a társunkkal, a gyerekeinkkel, a közösségünkkel, a munkánkkal kapcsolatban. A SAJÁT ÉLETÜNKKEL KAPCSOLATBAN.
Az önelfogadó-öngyógyító-öntápláló hozzáállásunk, tehát a felnőttkori önállóságunk, a józan ész diktálta belső önstabilitásunk nélkül kiszolgáltatottakká válunk és függőségi játszmákba kezdünk. Ez felnőttként is egészségtelen, beteges, félelmi alapú játékokat eredményez. Védtelenné és kiszolgáltatottá, függővé tesz, mint egy kisgyereket.
Jómagam a függőségi játszmák közé sorolom a megfelelési-megfeleltetési kényszert, mind a családon belüli, mind a társadalmi elvárásoknak való olyan fokú kényszerű megfelelést, ami beteges. Külön megemlítem ennek folyományaként a mára már feltételekkel teletűzdelt „szerelmet” és „intimitást” is. Majd csak akkor kellesz, ha….
A vicc az, ha mindennek és mindenkinek meg akarsz felelni jógyerek módjára, – ami nem lehetséges amúgy sem – nem vagy érdekes, semmibe vesznek és nem tisztelnek, nem kellesz… Eszközként játszanak veled!
A függőségi megnyilvánulások közé tartozik nézőpontom szerint továbbá a
> függés a boldogságtól (a boldogság tévképzetétől),
> függés az anyagi javak mértékét és értékét megszabó gazdagsági és gazdasági manipulációktól, reklámoktól – ne érts félre, nem a szükségletek kielégítését szolgáló egészséges mértékű napi igényről beszélek -, hanem azoknak a tévképzetétől, azok eluralkodó voltáról,
> függés a – kezeletlen – stressztől és stresszoroktól és a stresszre használt „külső” feszültségcsillapítóktól, így a stresszoldóktól: pszichiátriai gyógyszerek bizonyos csoportja, alkohol, cigaretta, kábítószer, pornó, szex, ételféleségek, nem-alkoholos italfajták, vásárlási rohamok, online világ termékei (mobiltelefon, internet – nem folytatom),
> függés a függőktől (co-dependencia)
> függés a társadalmi, politikai, gazdasági irányzatoktól,
> függés a szépségtől, helyesebben az azt meghatározó divattól, tehát annak a tévképzetétől, hogy mi a szép (szépség-ipar),
> függés a fiatalság imázsától (és a fiatalság-ipartól >> anti-aging programozás),
> függés a betegségektől, azok társadalmi megítéléstől, prognózisától,
> függés a járványoktól, azok kommunikációs mikéntjétől,
> függés vallási és egyéb spirituális nézetektől,
> függés politikai nézetektől,
> függés a félelemtől és az összes félelmi manipulációs eszköztártól.
Ha végig gondolod kedves Olvasóm, ezek elsősorban a gyermekléted félelmei (voltak? vannak?) és mindig a halál-élet mezsgyéjén küzdenek az életért. Túlélést megcélzó, szándékosan kiváltott “energia elszórások”, “energia támogatások” az életért “cserébe”. Rád nézve energia- és saját egyedi (OD) információveszteség.
Jelzem, hogy a sötét középkorhoz tartozó ideák – megvásárolom az életet, általában mindent vásárolok- lelketlen tárháza.
Ilyenkor a túlélő programjaid – akár transzgenerációs szinten – bekapcsolnak.
Biorobot üzemmódba kerülsz és elfelejtesz közben alkotóvá válni, elvész az életed egyedi értelme, a célja és a tömeg massza részévé váltan a mindennapokban – küzdesz egy olyan célért, ami nem a Te választásod, csupán elébed helyezték és a figyelmedet ráhelyezték a legváltozatosabb és legfondorlatosabb módon.
Tudod, ahová a figyelmedet helyezed/szórod, azt teremted, azzá válsz!
Észre sem veszed és már beteg is vagy tőle! Mert ez a függőséggel, hazugsággal teletűzdelt világ – beteg. Elkapod, mint egy járványt, ha nem vagy tudatos és éber, nem vagy elég ébredett – és reagálsz rá, amúgy “egészségesen”.
Ha erre reagálsz, megbetegszel.
Ha a belső lélekhangodra hallgatsz, akkor önvalódból önerődből teremtesz és meggyógyulsz.
A kiút az öngyógyításodon, a belső világodra hangoltságodon, a befelé figyeléseden alapul. Itt belül rend van, béke van, egészség és szeretet van Benned. És …. Téged táplál energetikailag!
Az öngyógyítás egy mindennapi ima, egy tudatosan meghatározott keretrendszer, ami belőled fakad, a Tiéd – önmagad józan paraszti eszével – a körülötted megnyilvánuló elmezavarra.
Mitől gyógyulsz meg? Hogyan válsz öngyógyítóvá?
>> Ha el tudod különíteni, ha felismered, mi a saját és mi a nem-saját és csak a sajátoddal foglalkozol. A máséval teljesen fölösleges energiát, éveket pazarolni, azt nem változtathatod meg.
>> Ha már nem csak külső segítségeket vársz el és fogadsz el. Ha el is fogadsz támogatást, azt abból a célból teszed, hogy önmagadat gyógyítsd és rendezd! Nem mástól várod és követeled (!)
>> Ha elhiszed, mert elképzeled, hogy meg tudsz gyógyulni.
>> Ha a nem-látható Valóságodat is meg szeretnéd ismerni – és barátságot kötni vele -, ami megsúgom: sokkal valóságosabb, mint gondolod.
>> Ha megtanulsz magas tudatú, magas frekvenciájú énállapotokat létrehozni és fenntartani. Ez gyakorlást és időt igényel. Tanulható.
>> Ha folyamatosan tanulod a valódi lényedet és annak valódi egész-ségét. Önelfogadásba kezdesz.
>> Ha hiszel abban a Végtelen Intelligenciában, ami a testedet megalkotta, az jól ismeri azt, és képes meg is gyógyítani, ha kapcsolódsz vele.
Jó hírem van: Benned lakik, a Lelked a része.
Csupán a mindennapi valóságod részévé kell tenned és figyelmet kell szentelni rá.
Ez sokféle úton lehetséges, de az alap elképzelés egy: eljutni a legteljesebb lelki önvalódhoz, ahol az egészség önmintázata mindig Veled van, ha tudsz róla, ha nem.
Ez az önazonosság.
Ez a belső lelki önazonos egész-ség nyilvánul meg a testi egészségedben is, ha belső világoddal kapcsolódsz.
E kapcsolatod létrejöttében tudlak szakemberként, nőként, anyaként támogatni, többféle úton.
Utóirat: Mi az, hogy hála-ajándék?
Az a tudatos gondollkodás- és érzésvilág, amikor mindenért, ami történik veled, minősítés nélkül hálát adsz és ajándéknak tekinted. A legfájdalmasabb eseményeket is és az örömtelieket is és ekként is viselkedsz. Mert minden Téged szolgál.
Barátsággal,
Ágnes